2011. szeptember 30., péntek

SZEPTEMBER 30 - BUDAHÁZYT KIENGEDTÉK, DE MEDDIG?

BUDAHÁZYNAK BE KÉNE PERELNI A RENDŐRSÉGET ÉS BÍRÓSÁGOT 

Ma este eléggé váratlanul a cionista vérbíróság úgy döntött, állítólag a védő kérésére, hogy házi őrizetbe kerülhet a magyar szabadságharcos. Állítólag eljárási okok miatt döntött így a bíróság. De miért éppen most döntöttek így? Mi ezt is megmondjuk. Az időzítés nem véletlen. Nem arról van szó, hogy a bíróság megenyhült volna, vagy belátta volna korábbi döntéseinek a hibáit, hanem itt megint POLITIKAI DÖNTÉSRŐL VAN SZÓ, amit a bíróság szolgai módon végrehajtott. Az időzítés éppen október 23-a előtt két héttel történt. A háttérben az van, hogy a hatóságok Budaházyt tőrbe akarják csalni. Arra számítanak, hogy a kissé megtört szabadságharcos a hirtelen jött friss levegő hatására merészebb lépésekbe kezd és a rendőrség már ugrásra készen várja hogy egy ilyen esetben lecsapjanak rá, bármilyen ürügy alapján. És akkor meglenne az ok a büntetése további megszigorítására. Nem tudni azt, hogy Gyuri ezen időszak alatt hogyan fogja kihasználni a szólási lehetőségeket? Azt mindenesetre meg kéne tennie, mint ártatlanul üldözött politikai fogolynak, hogy nemzetközi sajtótájékoztatón ismertesse az ügyét és be kéne perelnie a hatóságokat a sorozatos törvénysértésekért, amiket elkövettek ellene. Most csupán egyetlen apróságot említünk a sok száz ellene hozott aljasságok közül. Követelnie kellene a bíróságtól, hogy mutassanak be tárgyi bizonyítékokat, az ellen hozott koholt vádakra...Ilyenek ugyanis nincsenek. Ha bizonyítkok nincsenek, akkor a vádak hamisak voltak. Ugyanakkor a szennytévék is végig uszítottak Budaházy ellen, most a szabadulása alatt is még mindig a "magyaroknyilai" hazugságokat emlegették. Ideje lenne, ha  a bűnüldöző hatóságok a valódi zsidó gyújtogatókat vennék elő, akik 2008-ban a Hollán utcai merényleteket elkövették és Budaházyra akarták ráfogni. Budaházy György emelt fejjel küzdhet a továbbiakban, reméljük egyre többen lesznek, akik melléje és mögéje állnak. Kép: a meghurcolt szabadságharcos

SZEPTEMBER 30 - KÜLFÖLDI FEJLEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: az AP jelentette azt, amit a hazai hírekben teljesen elhallgattak, hogy Assad szír elnököt az iráni vezetők meghívták Teheránba egy kis fejmosásra. Ennek fő oka iráni érdek. Ugyanis Irán korábban Szíriával jó viszonyban volt és több egyezményt is kötöttek, tehát a jelenlegi feszült helyzet a térségben és a szíriai aggasztó helyzet egyáltalán nem kedvez Iránnak és most eljött az idő, hogy Irán figyelmeztesse a szír elnököt, hogy próbáljon változtatni a tarthatatlan helyzeten. A képen látható, hogy nemcsak Ahmadinejad van jelen a tárgyaláson, hanem a vallási vezető is, akinek komoly tekintélye van a térségben. Az nem vitás, hogy Amerika ügynökei révén erősen "támogatta" a szír tüntetőket, de Amerikát itt nem a tüntetők követelései érdekelték, hanem az, hogy megdöntsék a szír rendszert, amely igen veszélyes Izraelre nézve. Amerika nemcsak ügynököket, hanem fegyvereket is becsempészett  az országba és több hónap után sem értek el eredményt, mert Assad rendszere kitart. Azonban az iráni vezetők arra kérték a szír elnököt, hogy sürgősen kezdjen hozzá a gyökeres reformokhoz az ország és rendszer fönnmaradása érdekében. Láható, hogy Iránnak igen komoly érdekei füződnek ahhoz, hogy a szír válság minél előbb megoldódjon. A cikk nem tér ki arra, hogy a keményfejű Assad elnök miket igért meg Iránnak? Egyelőre nem tudni milyen hatással lesz nála az iráni fejmosás, ezt majd az idő dönti el. Látni kell, hogy a három szomszédos ország, Törökország, Szíria és Irán egy erős bástya és tengely,  a cionista terrorállam ellen. Ebben most a leggyengébb láncszem Szíria és nem engedhetik meg azt, hogy Sziria a cionisták karmaiba kerüljön. Igen nagy probléma Szíria esetében, hogy törzsi uralkodóház van a kormánypárt élén, akárcsak Libiában volt.
Kép: az AP képén egy CIONISTA háromszög látható. Balra a lengyel Tusk elnök, a varsói találkozón, középen Janukovics vérkommunista ukrán elnök és jobbra az EU elnöke. Mivel az EU teljes rohadásban van, ezért kitalálták, hogy bővíteni kell az EU-t a volt szovjet államok egy részével, hátha sikerül az üzlet miatt ezeket a csőbe húzni. Janukovics erre kapható volt azonnal, kérdés, hogy hazájában mennyire lelkesednek az EU-ért? A hírekben elkezdték köpködni Fehér-Oroszország elnökét, hogy az "bojkottálta" ezt a cionista találkozót. Hát Lukasenko nem hülyült meg hogy ilyen banda közé keveredjen. Igaz, hogy nehéz gazdasági bajaik vannak, de az orosz testvér ebből kisegíti őket
Angela Merkel: Hát gyerekek megint én lettem Európa fejőstehene......Igaz, hogy a görögöket nagyon utálom, de ez a pénz amit adunk nekik, megér annyit, hogy még egy darabig kihúzzuk az EU összeomlását . .
 Kép: Olaszország rátért a görög útra. . . .Ahogy a görög állami maffiák eladják a zsidóknak olcsón az állami vagyont, most ezt az ócska trükköt próbálják az olasz maffiózók is átvenni...Mindkét országban igen súlyos állapotok fognak bekövetkezni a közeljövőben, a lavina már elindult, kép: presstv
Kép: a világ legnagyobb hatalma és legnépesebb birodalma: Kína. Holnap ünneplik az 1949-es megalakulásuk évfordulóját, valószínű hatalmas külsőségek között. Jobbra Kína leggazdagabb kommunistája, aki valószínű, hogy a kommunista párt KB-ba is bekerül. A cikkek nem szólnak arról, hogyan lettek ilyen fiatal emberek milliárdosok a kommunista rendszerben? Mit dolgoztak egyáltalán ezek, az egyetem elvégzése után? Dolgozni nem dolgozhattak, mert csak a pártbizottságon működtek. De miből lettek a milliárdjaik?
Kép: az Arab Liga is követeli, hogy Izrael szüntesse meg a zsidó telepek építését, főleg Jeruzsálemben










Kép: a zsidó adatlopó cég ellen évek óta folynak a viták és cikkek, de törvényi úton még senki sem mert föllépni ellenük. Valószínűleg azért, mert az amerikai kormány teljes támogatását élvezik, beleértve a többi netes maffiacéget is
Kép: Törökország vízre bocsátotta az első saját gyártású hadihajóját. Ez az ipar eddig még nem létezett ott, de rátértek erre is, a zsidók legnagyobb bánatára. Ezt a hírt is elhallgatták nálunk

2011. szeptember 29., csütörtök

SZEPTEMBER 29 - FESZÜLT HELYZETEK KÜLFÖLDÖN

Kép: az AP jelentette, hogy a palesztín hatóság addig nem tárgyal Izraellel amíg a zsidó telepek építését le nem állítják. Abbas népszerűsége megnövekedett amiatt, hogy az ENSZ-ben és utána is keményen helytállt a palesztín érdekekért. Ma az EU bejelentette nyilatkozatban, hogy kiállnak a palesztín állam mellett, az 1967-es határok alapján












Kép: Ukrajnában Julia Tyimosenko volt elök hívei állandóan tüntetnek az elnöknő érdekében, hogy engedjék szabadon, miközben az elnöknőt már megmérgezni is akarták a börtönben, de azt mondta a végsőkig kitart,AP

SZEPTEMBER 29 - KADHAFIHOZ KÖZELEDNEK?

A libiai nemzeti tanács  bejelentette, hogy Sirt városában Kadhafi szóvivőjét elfogták és letartóztatták (presstv)...

SZEPTEMBER 29 - AMERIKA TELJESEN MEGHÜLYÜLT

HA NINCS ELLENSÉG, AKKOR MAJD CSINÁLUNK
Úgy látszik az amerikai belpolitika egyre ostobább lépéseket tesz. A héten kijelentették újból, hogy Oszama Bin Laden kivégzési képeit továbbra sem teszik közzé, "nemzetbiztonsági okokból".....Ha ....ha.....ha.....Persze gyilkosságokat a SEAL kommandó csinálta Pakisztánban, de azok ártatlan emberek voltak, nem Oszama Bin Ladent ölték meg, hiszen ő már évekkel korábban betegségben meghalt. Később még ismertetjük azt, hogy pár hónnappal ezelőtt nagydobra verték, hogy a tálibok lelőtték azt a helikoptert, amin az a 22 SEAL- kommandós is volt, akik résztvettek Oszama kivégzésében. Nekünk az ügy már akkor is gyanús volt, de most kiderült, hogy a CIA lövette le a saját kommandós helikopterüket, hogy ne legyen senki tanú az Oszama elleni véres mészárlásra. Mivel szeptember 11 úgy telt el, hogy az Al Kaida semmit sem robbantott Amerikában, most hirtelen egy gyerekes mesével jöttek elő. Elfogtak egy fiatal férfit, aki állítólag a képen látható robotgép makettel akarta volna fölrobbantani a PENTAGON-t.....Ha......ha............ha........Ezek már olyan nevetséges dolgok, hogy ezt sehol nem hiszik el a világon..

SZEPTEMBER 29 – A BOLIVIAI INDIÁN ÜGYET FÖLFÚJTÁK

MEGINT LEBUKOTT A NEMZETKÖZI ZSIDÓSAJTÓ ÉS A HAZAI BÉRENCEIK IS LEVIZSGÁZTAK

Miről volt szó a boliviai indián tüntetésnél? Arról, hogy egy valójában jelentéktelen vidéki ügyet elefánttá fújtak föl. Csak azért volt ez a nemzetközi fölhatás, hogy Morales kormányát és rendszerét befeketítsék, fogást keressenek rajta. De ez most sem jött be nekik, hiszen ilyen, ehhez hasonló cirkuszokat már többször is sikerrel leszereltek. Csak emlékeztetünk arra, hogy a La Paz-i San Pedro börtönben a zsidó ellenzék jó egy éve börtönlázadást akart kirobbantani, ami szintén nem sikerült nekik. Most ez az indián lázadás egy zsidók által megtevezett akció volt, amire az autópálya építését használták föl ürügyül. Ne felejtsük el azt a lényeges tényt, hogy ahol ez a tüntetés volt - Beni tartomány - ellenzéki vezetésű! Ez a tartomány, másik két ellenzéki tartománnyal együtt mindenben keresztbe tesz a kormány fejlesztési lépéseinek. Most volt képük azt hazudni, hogy az autópálya egy nemzeti parkot fog tönkretenni és az indiánok életterét elveszik. Ezek is merő koholmányok. A zsidók és ügynökeik azokat az indiánokat környékezték meg valószínűleg pénzzel is, akik hajlandók voltak a kormány ellen lázadni. Ilyenkor persze ártatlanok is áldozatul esnek. Morales elnök elitélte a túlzott rendőri beavatkozást, de inkább a belpolitikai nyugalom érdekében leváltotta a kormányfő belügyminisztert és egy másik minisztert. Valamint bocsánatot kért az áldozatoktól, felfüggesztette az építkezést és megigérte, hogy kijavítják a hibákat. De amint az alábbi képekből látjuk az ellenzéknek ez sem elég, ők a kormányt akarják megbuktatni. Ez az egész lázadás lényegében egy bosszú volt az ellenzék és zsidók részéről, mert Morales népszavazás útján le fogja cserélni a korrupt és áruló bírói kart. Morales azt teszi, amit nálunk Orbán Viktor nem tesz meg. Van egy harmadik szála is az ügynek, mégpedig a terroristák pere, amely most kezdődött volna. De a per ügyésze, Marcelo Soza (képen fönt) bejelentette, hogy október végére halasztják el a per folytatását, mert most nem biztosított a vádlottak szállítása és könnyen befolyásolhatják őket, mivel az indiánok lázadása utáni  felbolydult helyzetnek le kell csillapodni. Kép: Evo Morales, ABI

Mint utóbb kiderült, a gyanúsítottak többségét a főváros, La Paz utcáin a napokban kialakult kaotikus helyzet miatt nem szállították a tárgyalás helyszínére. (Őslakos indiánok heves tiltakozásba kezdtek egy esőerdei autópálya megépítése miatt, de a hatóságok felléptek ellenük, ami után szolidaritásból országszerte több rokonszenvtüntetést is tartottak.) A meghallgatást október 19-re halasztották, s az ügy csak azt követően lép tárgyalási szakaszba. (MTI, részlet) Kép: indián törzsek képviselői a kormánypalotában fölkeresték az elnököt és támogatásukról biztosították a kormány programját




Kép: a MAS kormánypárt egyik képviselője élesen elitélte azokat a fölheccelt indiánokat, akik az ügy lerendezése után elhatározták azt, hogy a fővárosba mennek tüntetni és a központi szakszervezet is ezt teszi. Persze mindkét megmozdulás mögött az ellenzéki körök és a megbújó zsidó földbirtokosok és cégek vannak





Kép: a délamerikai országok egyik szervezete, amelynek Bolivia is a tagja a korrupció elleni harc témáját is tárgyalni fogja

Kép: Marcelo Soza a terroristák perének főügyésze

2011. szeptember 28., szerda

SZEPTEMBER 28 - KÜLFÖLDI FEJLEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: a Hamas és Fatah palesztín szervezet vezetői nyugodtan várják az ENSZ fejleményeket, az ügyről később még beszámolunk. Egyelőre Izrael van lépéskényszerben, AP képek








Kép: Egyiptomban már készülnek a novemberi választásokra, s ahogy a képen látható ezt a Muzulmán Testvériség nevű szervezet fogja megnyerni









Kép: Szaud Arábiában a nők nem állnak meg a választójog után, erősen követelik, hogy az autóvezetést is negedjék meg nekik....A XXI. században !
Kép: jovonkinfo

Kép: maga az EU elnöke Barroso is elismerte ma, hogy az EU legnagyobb válságát éli meg
Kép: Vahidi iráni védelmi miniszter bejelentette, hogy megkezdték a haditengerészeti cirkálórakéták sorozatgyártását....Ez bizony rossz hír Amerikának...








Kép: Sziriában több mint 2700 gyilkosságot követett el Assad rendszere a nép ellen és még nincs vége











Kép: Afrika Oroszlánja újabban a halál gondolatával egyre többet foglalkozik, kép:MH




Kép: az AP képei szerint a fölkelők egyre közelednek Kadhafi utolsó fészke közelébe
BOLIVIÁBAN MINISZTERCSERE

Az autópálya tüntetések hatására Morales elnök két minisztert leváltott, akik nem megfelelően kezelték az ügyet. Balra Wilfredo Chavez az új belügyminiszter és jobbra a volt honvédelemi miniszter kapott új beosztást. Boliviában a miniszétriumok elnevezése és hatásköre igen bonyolult, hazai szemszögből nézve. A 300 km-es autópályát brazil hitelből szerették volna építeni, amit most az elnök fölfüggesztett. A boliviai ombudsman is vizsgálja az összetűzések ügyét. Kép: AP

SZEPTEMBER 28 - SÓLYOM-GYURCSÁNY A GETTÓTÜNTETÉSEN

MIÉRT NEM TOMCAT ÉS TÁRSAI VANNNAK A VÁDLOTTAK PADJÁN?

Kép: az egész Hollán utcai gyújtogatást és gettótüntetést a zsidók csinálták, a Gyurcsányi megfélemlítési politika alapján, hogy a magyarok ellen uszítsanak és gyűlöletet keltsenek nagy nyilvánosság előtt. Ezt megtették a sajtóban és a tévékben bőséggel. A Népszabadság nagy egyetértéssel támogatta cikkében a magyarok elleni uszítást és gyűlöletkeltést. Mellesleg hazudtak a szokásuk szerint, hiszen Tomcat nem "szélsőjobboldali", hanem zsidóügynök volt ebben a műsorban. Kép: nol
Kép: csodálatos módon a magyarokat kollektív módon lenácizták és ez az ügyészség szerint nem büntetendő
Kép: Sólyom László, mint köztársasági elnök is támogatta a magyargyűlölőket, az iroda előtt

SZEPTEMBER 28 – BUDAHÁZY ELLEN ÚJABB HAMIS VÁDAK

ZSIDÓ PROVOKÁTOROK CSINÁLTÁK
A MAGYAROK NYILAI NEVŰ
FANTOM-SZERVEZETET
Budaházy György, a per elsőrendű vádlottja a tárgyaláson szóvá tette, hogy a nyomozó hatóságok ebben a vádpontban sem derítettek fel minden lényeges körülményt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az a nő, aki vitába keveredett a Hungarica miatt, másként adta elő a történteket a bíróságon, mint a dolgozók. A júniusban meghallgatott nő tanúvallomása szerint amikor 2008 márciusában a Hungarica együttes koncertjére akart jegyet venni, az eladólány azt mondta neki: "fasisztákat nem szolgálnak ki", egy férfi alkalmazott pedig karon fogta, és kikísérte a helyiségből. Ezután a nő hírportálokon szóvá tette a történteket. A Broadway felgyújtását akkoriban egy magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek feltüntető csoport vállalta magára, amely vállalta a nyilvánosság előtt a szocialista politikusok elleni Molotov-koktélos támadásokat, illetve Csintalan Sándor egykori szocialista politikus, a HírTv műsorvezetőjének megverését is. A támadás utáni napokban több száz ember részvételével tartottak megmozdulásokat a Hollán Ernő utcában és környékén. Az ügyészség szerint Budaházy 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal az akkori szocialista-szabad demokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket. A politikai motivációjú támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak. Ugyanakkor a vádlottak egyes esetekben inkább személyes ellenszenv okán választottak célpontokat, mint például a Vörös Csepel elnevezésű szórakozóhelyet, melegek által látogatott helyeket, vagy éppen Csintalan Sándort. A vádpontok között szerepel puszta pénzszerzés céljából elkövetett bűncselekmény is, egy ATM pénzkiadó automata felrobbantása. A vádlottak az eljárás során jobbára tagadták a bűncselekmények elkövetését. A Budaházy-per pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik. 2011-09-28 (MTI, részlet)
HÁTTÉR
Krimibe illiő mesét adott elő az MTI. A történet olyan zagyva, hogy ebből már filmet is lehetne forgatni. Nézzük a cikk tényeit! A zsidó jegyiroda ellen fővádlottnak Budaházyt vették elő, aki ott sem volt a jelzett esetekben, a szóban forgó irodában. A jegyiroda elleni cirkuszt és fölhajtást – zsidó megrendelésre – a Tomcat nevű zsidó provokátor és társai csinálták, ha megnézzük a korabeli sajtóhíreket. Tomcat egész története a rendőrség bűnügyi híreivel van összekapcsolódva. Újabban semmit sem lehet hallani a provokátorról (alvó ügynök?), de eddig minden ügyben amit művelt a rendőrség és bíróság is mindig fölmentette. Most viszont az MTI hírben meg sem említik, pedig ő rendezte a jgyiroda elleni műcirkuszt, ami nem véletlen. Még Sólyom László elnök is lelátogatott a rettegő gettólakók és a nácizmus üldözöttei közé, akiket Tomcat csődítette össze a Hollán Ernő utcába. Ez a „magyarok nyilai” nevű hazugságtörténet is zsidó találmány, amiről inkább Tomcatot kéne megkérdezni. Tehát az iroda fölgyújtásához semmi köze Budaházynak, annál inkább köze van Tomcatnak és társainak. Most már kezd kitisztulni a kép. Tomcattól és a háttérben meghúzódó zsidó körökből, beleértve az akkori titkosszolálatot is, ered ez a „magyarok nyilai” nevű fantom-szervezet nevű mese. Viszont tőlük erednek a valódi gyújtogatások, amiket  elkövettek és aztán mindezt  Budaházyra és a nemzeti magyarok nyakába akarták varrni. Emlékezzünk csak arra, hogy Draskovics akkori belügyminiszter maga vallotta be a tévében, hogy a bemutatott bombarobbantásoknak semmi köze nem volt Budaházyhoz. Kép: ex-homar nevű blogból
Kép: a két zsidó szervezte a Hollán utcába a gettótüntetést. Balra Szabó György FIDESZ-es polgármester, aki azzal dicsekedett el a sajtóban, hogy ő Izraelben is szolgált, jobbra Tomcat, a rendőrség és titkosszolgálat ügynöke

Kép: héber rendőr a tüntetésen