2011. május 22., vasárnap

MÁJUS 22 – IRÁN LEFESTETTE AMERIKÁT

IRÁN BEMUTATTA
A CIONHATALMAK
LÉNYEGÉT
"Obama kijelentései valójában egy zsarnoki hatalom nevetséges show-jának a hazugságai” - idézte az IRNA hírügynökség Mohammad Reza Rahimi iráni alelnököt szombaton. Az iráni alelnök azt mondta, hogy ezek a világhatalmak háborúkat csinálnak más országokban és ártatlan embereket ölnek meg. Másrészt azt állítják, hogy támogatják az emberi jogokat, az igazságosságot és a békét. Május 19-én Obama egy televíziós beszédében a közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban azzal vádolta meg Iránt, hogy beavatkozik a térség felkeléseibe és megismételte a nyugat alaptalan állításait miszerint Teherán támogatja a terrorizmust és "tiltott nukleáris programot hajt végre"  Ugyanakkor az iráni tisztviselők többször hangsúlyozták, hogy Teherán soha nem avatkozott be más országok belügyeibe. Irán aláírta az atomsorompó-szerződést és tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, tehát Teheránnak joga van a békés célú nukleáris technológia használatára. "Az Egyesült Államok mindig is támogatta a despotikus és önkényes uralkodókat" - mondta az iráni alelnök. Rahimi rámutatott arra is, hogy ezek a világhatalmak tönkreteszik a "humanitárius kapcsolatokat" és a nemzetek világszerte megtapasztalhatták a gonosz tetteiket. (presstv és kép)