2011. május 19., csütörtök

MÁJUS 19 – MAI ÚJABB HAZUGSÁGOK

„BANÁLIS” BALESET VOLT

Tegnap még azt állították az illetékesek a magyar zsoldosok haláláról, hogy „banális közlekedési baleset” volt, amelynek következtében a kocsinak mind a 4 kereke kiszakadt és az afgán autó nem adta meg az előzéshez az elsőbbséget....Ma reggel a tévében már újabb hazugságokkal jöttek elő. Mutattak ugyan afganisztáni képeket, csak azon nem a baleset szerepelt. Érthetetlen, hogy miért titkosak a baleseti képek? Azt ecsetelték, hogy ez a páncélkocsi 17 tonna súlyú (ami még egy könnyű harckocsinak is elmenne) és a sofőr megfelelő 40 órás kiképzést kapott ezen a járművön. Előzni szeretett volna, de az afgán letúrta az útról, s emiatt felborult. Álljon meg a menet! Nem vagyunk hülyék. Ha konvojban megy egy katonai járműsor, akkor azok nem szoktak onnan kilépni és előzgetni, mert azt már nem konvojnak nevezik. Másrészt minden járművön a vezetőkön van rádió kapcsolat. Akkor ezek szerint a magyar kocsi vezetője nem közölte az afgán kocsival, hogy előzni szeretne, hanem csak úgy puff belefogott ebbe. Igen gyanús. De miért is akart ez a magyar kocsi előzni? Az egész mese úgy hazugság, ahogy van és van képük a magyar közvéleményt ilyen rossz mesékkel etetni.
A MAI HIVATALOS HAZUGSÁG
A Honvédelmi Minisztérium közleményben kérte a sajtó türelmét, a HM sajtóirodájának következő tájékoztatásáig sem a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium nem ad egyéb információt a sajtónak. Kedden Mazar-i-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A mellékútról az öt járműből álló konvoj elé hajtott egy afgán jármű, és a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdte. A konvoj harmadik gépjárműve egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott, páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült, és felborult. A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető válságos állapotban került kórházba. Egy katona súlyos, nem életveszélyes, két társuk könnyebb sérüléseket szenvedett. (origo, részlet)
MEGJEGYZÉS
Kezdjük azon, több ezer afgán kép tanulmányozása után, hogy az afgán utakon nincs útpatka, de még a városokban is elég ritka az ilyen, ott sem jellemző. Ez nyílt terepen történt. Tehát megy egy 5 kocsiból álló magyar konvoj és akkor jön valahonnan egy afgán kocsi, amit nem neveztek meg, hogy az milyen kocsi lehetett? Egy 17 tonnás páncélautó csak úgy fölborul? És lerepül róla a 4 kerék? És a lövegtorony is lerepül róla?