2011. május 12., csütörtök

MÁJUS 12 – MEDDIG TART PATRUBÁNY ÁMOKFUTÁSA?

HIÁNYOS ÉLETRAJZ
Patrubány Miklós életrajza

Patrubány Miklós 1952. december 23-án született Medgyesen. 1976-ban a kolozsvári műegyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett. Szakterülete az elektronika. 1973-ban Kolozsvárott megalakította a Visszhang nevű egyetemi rádiót, és ennek volt főszerkesztője 1976-ig. Utána a bukaresti félvezetőgyárban dolgozott, majd 1990 tavaszáig a Kolozsvári Számítástechnikai Kutatóintézet első osztályú tudományos főkutatója volt. Közben, 1979-84-ben vendégtanárként tanított a kolozsvári Műegyetemen. 1983-ban részt vett az első romániai személyi számítógép, a PRAE megalkotásában. 1989-ben szakkönyvet írt a mikroprocesszor-technológiáról. 1992 óta a kolozsvári Praemium Kft. tulajdonos-igazgatója. 1990 és 1992 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének tagja. 1992-től a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, 1996 októberétől az MVSZ elnökhelyettese. Az MVSZ Erdélyi Társaságának elnöke. 1996 óta kiadja a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét. 1999-ben kezdeményezte a Reményforrás nevű ezredvégi nagycsaládos mozgalom megalakítását. (MTI) (origo)

A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT BIZALMASA VOLT
Hogy is van ez? 1973-ban, amikor tombolt a Ceauseszku diktatúra és mindent a SECURITATE ellenőrzőtt, akkor egy „magyarra” egyetemi rádiót rábíznak 22 éves korában? Kommunista párttagság nélkül? A hivatalos jellemzés nem téri ki Patrubány állampolgárságaira. A csodálatos számítógépes szakember ehhez képest nem üzemelteti az MVSZ honlapját évek óta és azon semmilyen fontos adat nincs. Mikor kapott Patrubány magyar állampolgárságot? Mikor települt Magyarországra? A magyar hatóságok nézték-e a  kommunista múltját? Kizárt dolog, hogy a Secu ne tudott volna munkahelyi dolgairól és magyarországi utazgatásairól. Az RMDSZ kommunista utódpárt, semmi meglepő nincs abban, hogy ott is elnökségi tag lehetett, s abban az évben lett MVSZ elnökségi tag is, Csoóri Sándor szárnyai alatt. Tehát Csoóri Sándor tudott Patrubány múltjáról mindent, de erről a témáról máig is hallgat.
TOVÁBBI ADATOK A HIÁNYOS ÉLETRAJZBÓL
Fény derült Patrubány Miklós hátszelére
Németh Zsolt FIDESZ által delegált, Külügyminisztérium Parlamenti államtitkár, a Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetem, az Oxfordi egyetem volt diákja, a FIDESZ alelnöke, választmányi alelnöke, a párt külügyi kabinetjének a vezetője, és az Európa Tanács Politikai Bizottságának az alelnökének felesége Zsigmond Katalin, Patrubány Miklós feleségének Zsigmond Emesének egy unokatestvére. A két személy felesége unokatestvér, és közvetlen kapcsolatot ápolnak egymással. Miközben Patrubány a FIDESZ-t szidja, addig együtt vacsorázgat a ZSIDESZ alelnökével. Miközben Patrubany az Európai Uniót szidja, addig együtt szórakozik az Európai Tanács Politikai Bizottságának az alelnökével. A Magyarok Világszövetségének a támogatásának a megvonása is csak egy átverés volt. A Magyarok Világszövetsége (Egyesülettől) megvont támogatást egy másik egyesületnek adta oda a ZSIDESZ. A Societatea Transilvana a Ungurilor de Pretutindeni (S.T.U.P.) egy Romániában bejegyzett egyesület, amelynek egyszemélyes vezetője ugyancsak Patrubany. http://www.dntcj.ro/NGOs/           (tudósítónktól)

MIT KELL TUDNI NÉMETH ZSOLTRÓL?
Németh Zsolt a 90-es évek elején egy vidéki lakossági fórumon a TITKOS TÁRSASÁGOK működését Magyarországon teljesen helyénvalónak tartotta, egy kérdésre válaszolva. Csoóri Sándor is a FIDESZ bizalmasa, de Csoóri a Kádár-rendszerben Aczél Györgynek is a bizalmasa volt. Ő már akkor is utazhatott Amerikába a 70-es évekbe, amikor a magyar állampolgároknak nem járt nyugati útlevél. Csoóri Sándor mikor teszi közzé életrajzát? Különös tekintettel Rákosi Mátyás alatti működésére..
Kép: az elérhető oldalon Patrubány címe a Soros Alapítvánnyal azonos, ezen az oldalon a Soros Alapítványt is reklámozzák, több, más zsidószervezettel együtt
Föltesszük a kérdést: Lehet, hogy Patrubány Miklós (a soknevű) a Sorosék ügynöke?


Kép: a soknevű Patrubány Nicolae