2011. január 2., vasárnap

JANUÁR 2 – LYUK AZ ÉLETRAJZON

HANKISS ELVTÁRS
 HAZUGSÁGAI                 
Tegnap éjjel az RTL Klub portréműsort adott le Hankiss Elemérrel, akit mint „mekegő kecskét” ismerhetünk a tévékből. A 82 éves zsidóbérenc úgy látszik megérett arra, hogy különműsort adjanak neki. De valami zavar lehet, mert nem a főadón szerepeltették, úgy látszik ott már nemkivánatosnak tartják, hiszen Hankiss a Kádár-rendszer egyik fő propagátora volt. Most nem idézzük fel a nyögéseit és makogásait, hiszen ő is elismerte az adásban (végre), hogy beszédhibás, de ennek magyarázatát elég érthetetlenül adta elő. Az egész műsor szóra sem lenne érdemes, ha nem szólta volna el magát Hankiss. A kérdező a Rákosi- rendszerről faggatta, amit ő mint egy "szürke rendszert" élt meg, minden szürke volt számára. Már ez is egy furcsa jellemzés a vöröszsidó rémuralomról. Ezt egy példával érzékeltette. 1956 tavaszán valami könyvtáros küldöttséggel (valószínű, hogy a legjobb elvtársak lehettek) Bécsbe mentek kirándulni hajóval, ahol Hankiss szemét kiütötte egy bécsi újságos bódé, ahol számtalan színes lap és magazin volt kirakva, a világ sok országainak a lapjai, többek között ott volt a Szabad Nép is, Rákosi szürke lapja. És azen a hatalmas színességen Hankiss elálmélkodott.... Más panasza nem volt Róth Manó rendszerére. De most jön az elszólása. Kibökte, hogy a 60-as évek elején....Hangsúlyozzuk még egyszer, a 60-as évek elején, amikor a magyar szabadságharcosokat naponta akasztották, akkor Hankiss elvtárs ösztöndíjat kapott két amerikai egyetemre is. (Stanford, Georgetown). Hogy is van ez? Miközben Magyarországon útlevelet nyugatra akkor senki sem kaphatott, azt is csak a 70-as évek végén és 80-as évek elején kezdték engedélyezni, szigorú BM javaslatok alapján. Hankiss hallgatott zsidó feleségéről, aki a Hankiss Ágnes nevet hordja, ami önmagában szintén érdekes. Hankiss elvtársnak volt köszönhető az is, hogy amikor TV-elnöknek nevezték ki, akkor szabad utat engedett a zsidómocsoknak, amely azóta is töretlen ömlik a szennyadóból. Hogy kicsoda Hankiss Ágnes, azt pedig mindenki tudja. Kép: a mekegő kommunista kecske
Hankiss Elemér, magyar szociológus, irodalomtörténész, értékkutató. 1928. május 4-én született Debrecenben. Apja , Hankiss János irodalomtörténész, egyetemi tanár volt.1950-ben szerzett diplomát az ELTE angol-francia szakán. Pályafutása: 1953-1962 között az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársaként dolgozott. Az 1956-os forradalom után hűtlenséggel és államellenes összeesküvéssel vádolták, mely miatt hét hónapig vizsgálati fogságban volt. Bizonyítékok hiányában felmentették. 1963-tól az Európa Kiadó angol-amerikai-nyugatnémet szerkesztőségének vezetője. 1965-1975-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa. 1975-től MTA Szociológiai Kutatóintézetének Értékszociológiai Műhelyét irányította Több külföldi egyetemen is oktatott (például: Concordia University (Montreal), Stanford University (Kalifornia), Georgetown Unversity (Washington), European University Institute (Firenze). A rendszerváltás után a Magyar Televízió elnöke lesz, több évig sikeresen működteti, míg le nem váltják. (politikapedia, részlet)
TITKOLÓZÓ ZSIDÓBRANCS
Három házaspár, egy eset: Hegedűs Zsuzsa-Kis János, Schmidt Mária-Ungár András, Hankiss Ágnes-Hankiss Elemér. Mindannyian az SZDSZ vagy a rendszerváltáskori Fidesz befolyásos háttérbázisához tartoztak, a liberális pártok ideológusai voltak. Ma is aktívan politizálnak, a leendő kormánypárt, a magát polgáriként meghatározó Fidesz-MPSZ környékén. Apák és fiúk helyett férjek és feleségek. (barikad)